Közterületi Egyeztető Fórum alakult

Megalakult a heves megyei Közterületi Egyeztető Fórum, melynek célja a közterületi jogsértések megelőzése, visszaszorítása.
A fórum tagjai többek között az önkormányzatok, a közterületfelügyelet, a katasztrófavédelem, a közlekedési felügyelet képviselői és több civil szervezet. A Heves Megyei Rendőrfőkapitányságon tartott szakmai megbeszélésen elhangzott: a Közterületi Egyeztető Fórum a megye bűnügyi térképének birtokában elemzi, értékeli a közterületi jelenlét módszereit. Kiemelt feladat, hogy az önkormányzatokat ösztönözzék a bűnmegelőzésben való aktívabb részvételre. Cél, hogy legyen rövid - és középtávú stratégiájuk a közterületi jogsértések visszaszorítására. A tervek szerint kidolgoznak egy közterület észlelő és jelző rendszer modellt is. A megyei Közterületi Egyeztető Fórum létrejötte után a kistérségi fórumok megalakulása következik, melyektől szintén azt várják a szakemberek, hogy javul a térségekben élők biztonságérzete. A tanácskozáson Orosz Gyula közrendvédelmi osztályvezető Heves megye közterületi bűnügyi fertőzöttségéről szólva kiemelte: a tavalyi évben a megyében 100 ezer lakosra 1041 bűncselekmény jutott. 17 településen a megyei átlagnál több a közterületi jogsértés. Legrosszabb a helyzet Füzesabonyban és Egerben.
(p – forrás: egercity)
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary www.mconet.hu

Szólj hozzá Te is a
témához!