Leragasztott postaládák kerekesszékből is elérhetők lesznek - Eger
Eger - Eger belvárosában több levélgyűjtő szekrény bedobónyílását is leragasztották. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője elmondta, országszerte folyamatosan leszereltetik az üzemen kívül helyezett régi dobozokat, s állíttatnak föl helyettük új, az uniós szabványnak megfelelő levélszekrényeket.
Az előírások közt szerepel például az, hogy az akadálymentesítés értelmében a kerekes székkel közlekedők is kényelmesen bedobhassák küldeményeiket. A postatörvényben foglaltaknak megfelelően, emiatt – az elődökhöz hasonlóan piros színű – ládákat alacsonyabb magasságban helyezik el. Az új gyűjtők emellett nagyobb bedobónyílással is rendelkeznek majd, mint a most cserélendők, így a nagy alakú levelek sem gyűrődnek majd a feladáskor.
A Posta akciója még 2006-ban kezdődött el, s két szakaszban cserélték/cserélik le folyamatosan a tizenhat és félezer dobozt, valamint négy és félezer bel- és külterületi támpont rendszerű levélszekrényt. Jelenleg is több megyében egyszerre tevékenykednek a munkát végzők, az akció több száz millió forintjába kerül a társaságnak. Heves megyében összesen 459 utcai levélgyűjtőnek inthetünk búcsút, helyette pedig 320 új ládikó áll szolgálatba.
Forrás:http://www.egerhir.hu
Leragasztott postaládák kerekesszékből is elérhetők lesznek - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu