Megszületett a Kereskedők Etikai Kódexe
Az a kereskedő, aki csatlakozik hozzá, (mert persze ez nem kötelező) reklámként is használhatja a kódexet, cserébe vállalnia kell, hogy a vásárló igényeit maximálisan kielégíti.
Vége a hosszú sorok, figyelmetlen kereskedők, romlott áruk korának. Tegnap aláírták a Kereskedők Etikai Kódexét. A kereskedelmi érdekképviseletek olyan etikai kódexet fogalmaztak meg, amely kötelezővé teszi az információnyújtást az áruról, adatokat a termékről (származás helyének feltüntetése például), a dolgozók folyamatos képzését (tudják, ismerték az árut, könnyen segítség a vevőt az eligazodásban), nem rejtik el az áru hibáját, amennyiben árengedményt adnak, feltüntetik, hogy azt miért tették stb. Ezeknek a feltételeknek a nagy része természetesen megtalálható a jogszabályi előírásokban is. A hatóságok dolga, hogy ezt ellenőrizzék. Az ezen túlmutató vállalásokat kellene, hogy az etikai kódex tartalmazza. Sirmann Ferenc az FVM szakállamtitkára szerint azok a kereskedők csatlakoznak majd ehhez a kódexhez, akik az átlagnál fontosabbnak tartják ezeket a szempontokat. Ezek a kereskedők egymással szemben is tehetnek bejelentéseket, illetve a fogyasztók közvetlenül is jelenthetik ennek az Etikai Testületnek., ha valamilyen hibát tapasztalnak. Ez egy gyorsabb és egyszerűbb eljárást eredményez, hiszen nem kell mindent hatósági eszközzel megoldani.
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary www.mconet.hu