Mérlegen a Borszalon: jövőre veletek ugyanitt - Eger

"A Bikavér-ünnep és a Bormustra mellett a harmadik legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénynek számító VI. Egri Borszalon minden eddiginél több, mintegy 1300 látogatót vonzott az elmúlt esztendő végén.
Mint azt lapunk érdeklődésére Simkó Zoltán, a szervező Egri Bormíves Céh titkára elmondta, a 2005-ös bemutatón résztvevő pincészetek köre is tovább bővült, így immár 23 termelő vonultatta fel legjobb borait, összesen mintegy 120 félét.

Többen az új borokkal is megörvendeztették a vendégeket, akik Soprontól Debrecenig az ország minden pontjáról érkeztek a Borszalonra. - Legnagyobb örömünkre a városban pihenő külföldiek érdeklődését is felkeltette a rendezvény, például japán turistákat is vendégül láttunk - tette hozzá. Bár a hivatalos értékelésre várhatóan csak február elején kerít sort a Céh, Simkó szerint a kiállítók is elégedettek voltak, s a folytatásra biztatták a szervezőket."

(Forrás:www.hevesmegyeihirlap.hu)

Mondja el véleményét a fórumban - Mérlegen a Borszalon: jövőre veletek ugyanitt - Eger!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!