Meztelenül szaladgált, harapdált Eger belvárosában – elítélték

Anyaszült meztelenül sétált végig az utcákon a kávézóig, ahol a klímával babrált, majd megharapott egy felszolgálót egy férfi Egerben – most hoztak ítéletet az ügyében.

Ítéletet hozott az Egri Járási Ügyészség annak a férfinak az ügyében, aki meztelenül sétálgatott Egerben 2023 elején. Garázdaság vétsége és könnyű testi sértés miatt emeltek ellene vádat – tudatta a heol.hu.
 
A vádlott tavaly január 6-án a szüleinél volt Egerben, ahol nagy mennyiségben ivott alkoholt, sőt kábítószert is fogyasztott. Másnap – elmondása szerint – úgy érezte, „valami zúg a lábán,” ezért  teljesen pucérra vetkőzött, majd sétálni indult. Egészen a belvárosig jutott, bement egy kávézóba, ahol a légcserélő berendezés kapcsolójával kezdett játszani a bejárat mellett – írta a heol.hu.
 
Ezután pucéran a pult mögé lépett és átölelt egy tiltakozó felszolgálót, akit a további atrocitástól csak a kollégák és a vendégek védtek meg. Dulakodás alakult ki, ennek során harapta meg a vádlott az egyik dolgozó kezét, illetve a csizmáját.
 
A mentősök az egri kórház pszichiátriai és addiktológiai osztályára szállították. Ellene már akkor büntető-, valamint szabálysértési eljárás indult, utóbbi a drogozás miatt – írta meg a heol.hu.
 
B.A.