Nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések

A nyári idegenforgalmi főszezonban eddig két koncentrált ellenőrzést folytatott le a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Heves megyében –tudtuk meg Pintér István igazgatótól.

Július 4-5-én Eger és környékét (Felsőtárkány, Szilvásvárad, Szarvaskő, Bélapátfalva) vontuk górcső alá a Nógrád és Szolnok megyei kollégákkal, valamint a civil fogyasztóvédőkkel közösen. A két nap alatt 56 ellenőrzést végeztünk és ezen vendéglátóegységekből csak megközelítőleg az 50%-a részesül majd bírságot is magával vonó szankcióban. Már a 2005-ben is jelentős javulás volt tapasztalható a megye ezen területén, ami ebben az évben még tovább csökkent. Kirívó, halmozott és súlyos szabálytalanságokkal nem találkoztak a felügyelők. A másik két napos koncentrált ellenőrzésünk július 11-12-én volt a Tisza-tó és környékén (Poroszló, Sarud, Tiszanána, Kisköre) ahol a Hajdú és Borsod megyei kollégák, valamint a civil fogyasztóvédők segítették felügyelőségünk munkáját. Összesen 50 vizsgálatot folytattunk le és az eredmény nagyon pozitív, mert az ellenőrzött egységeknek a 40%-a számíthat csak bírsághatározatra. Súlyos és halmozott szabálytalanságokkal itt sem találkoztunk. Az augusztus 18-ig tartó vizsgálatsorozatban eddig összesen 130 vizsgálatot végzett felügyelőségünk. A Főfelügyelőség irányelvében meghatározottak szerint a következő hetekben sor kerül még a Mátra és környékének ellenőrzésére, illetve a kisebb falvak és települések vizsgálatára is, amibe a civil fogyasztóvédőkön kívül az APEH munkatársai is szervesen közreműködnek majd. Várhatóan még 120-150 vendéglátóegység és 20-30 szálláshely ellenőrzésére kerül sor az elkövetkező hetekben.


p


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary www.mconet.hu


Szólj hozzá Te is a témához!