Parlagfű – Hét

Az ÁNTSZ Megyei Intézete június 19-e és 24-e között rendezi meg a Parlagfű-hét rendezvénysorozatot, melynek részeként az önkormányzati területeket mentesítik az allergén növénytől, ezzel is példát mutatva a lakosságnak.

Heves megyében 80 ezer hektáron tapasztalható parlagfű fertőzöttség, a kifejezetten pollenallergiás betegek száma tavaly meghaladta a 25 ezer főt-hangzott el az ÁNTSZ Megyei Intézetében. Heves Megyében is megalakult az a Koordinációs Bizottság, melynek fő feladata a parlagfű elleni védekezésben érintett szervezetek közötti kommunikáció elősegítése. Ebben a munkában részt vesz a Növény és Talajvédelmi Szolgálat, a Földhivatal, a Munkaügyi Központ, a megyei önkormányzat, valamint a közigazgatási hivatal is. A sajtótájékoztatón Breznai Sándor a Növény-és talajvédelmi szolgálat igazgatóhelyettese elmondta: általában a rosszul művelt mezőgazdasági, valamint az építkezési területek gyomnövénye a parlagfű. S bár különböző módszerekkel lehet ellene védekezni, ez elsősorban nem a hatóságok, hanem a földtulajdonosok vagy használók feladata, amit június 30-ig el kell végezni. Ezt követően a Földhivatal beméri a területet, azonosítja a tulajdonosát és két napon belül a Növényvédelmi Szolgálat elrendelheti a közérdekű védekezést, melynek költségét a tulajdonosnak kell megfizetni. Breznai Sándor kiemelte: tavaly 113 esetben rendeltek el közérdekű védekezést és 11 millió forintos növényvédelmi bírságot szabtak ki.


(forrás: egercity)


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary www.mconet.hu