Sírás helyett dínomdánom - Eger

Eger - Bormajális és a védnöki táblarendszer újraélesztése is szerepel az egri hegyközség idei elképzelései között.
Még 2000 táján fogalmazódott meg a szándék, miszerint minősíteni kellene a termelői borkiméréseket az Egri Borvidéken. Rövidesen alkalmazni is kezdték a védnöki táblarendszert, melynek bírálóbizottságát különböző szakmai szervezetek képviselői alkották.


Ám minthogy sem az utóellenőrzést, sem pedig a visszaélések szankcionálását nem sikerült megoldani, a borturizmus népszerűsítését, a borminőség és a szolgáltatás színvonalának emelését ösztönző kezdeményezés rövidesen el is halt. - Az egri hegyközség most azt tervezi: feleleveníti a védnöki táblarendszer intézményét - mondta el lapunknak Tarsoly József egri hegybíró. - A korábbi, hiányos szabályzatot kiegészítjük, és az eddigi tapasztalatokat is beépítjük a feltételek közé. Megoldjuk például a visszavonás és az utóellenőrzések kérdését is, ugyanakkor annak, aki jogosultá válik a tábla kihelyezésére, széles körű nyilvánosságot biztosítanánk. Mindez azt jelenti, hogy a régi táblák hivatalosan is hatályukat vesztik. Az elképzelések szerint a nyár elején hirdetnék meg az akciót, azon termelők neveit pedig, akiket méltónak találtatott a szakmai zsűri a tábla kihelyezésére, a Szent János-napi borszentelésen hoznák nyilvánosságra. "

(Forrás:www.hevesmegyeihirlap.hu)

Mondja el véleményét a fórumban - Sírás helyett dínomdánom - Eger!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!

Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/