Sms a véradások időpontjairól

SMS Postás-rendszert indított a Magyar Vöröskereszt.

Ennek az a lényege, hogy a véradásokon részt vevők kitöltenek egy űrlapot, amelyen feltüntetik a mobiltelefonszámukat is. A későbbiekben ez alapján, egy számítógépes rendszer segítségével, a szervezet munkatársai sms-ben értesíteni tudják a véradókat a véradások helyszínéről és időpontjáról. A rendszer azt is nyilvántartja, hogy ki mikor adott vért utoljára, és csak a két véradás között szükséges időtartam eltelte után invitálják egy újabbra az embereket. Ez költség- és időkímélőbb megoldás, mint felhívni az érintetteket. Nyáron az üdülések és a földmunkák miatt kevesebben jelentkeznek véradásra, pedig nagyobb szükség van vérre, hiszen több baleset is történik. A véradáskor egyúttal szűrővizsgálatot is végeznek a szakemberek. Az ilyenkor szűrt betegségek közül legnagyobb valószínűsége a Hepatitisz C-nek van. Minden ezer ember közül 3–4-ben megtalálható ez a vírus, de csak a töredékük tud róla. Az első véradóknak most a szűrővizsgálat mellé egy kulcstartót is ajándékoznak, egyébként pedig minden véradó 500 forintos étkezési utalványt kap. A Vöröskereszt a megyében legközelebb Egerszalókon, az iskolában tart véradást, csütörtökön és pénteken déltől négy óráig, szombaton pedig déltől három óráig. A jelentkezők vigyenek magukkal fényképes igazolványt és TB-kártyát.


(p - forrás: Heves Megyei Hírlap)


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary www.mconet.hu


Szólj hozzá Te is a témához!