Tanévkezdés tízezer hallgatóval Egerben
Több mint tízezer hallgatónak kezdődött meg a tanév a napokban az Eszterházy Károly Főiskolán.
Az esti, levelező és távoktatás tagozatos hallgatóknak augusztus 29-től a szaktanszékek konzultációkat szerveztek, a nappali tagozatos hallgatók szeptember 12-én kezdték meg tanulmányaikat. A tanszékek ötezer kurzust hirdettek a hallgatóknak, ennek több mint fele gyakorlati óra. A számítógépes rendszerben közel százezer tanegység-felvétel történt, ami hallgatónként átlagosan 10 vizsgakötelezettséget vagy gyakorlati jegy megszerzését jelenti az őszi félévben. Közel 4000 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait intézményünkben, közülük mintegy 3 ezren főiskolai vagy egyetemi alapképzésben. Valószínűleg ők az utolsó évfolyam, akik ezen a szinten szakpáron kezdhetik meg tanulmányaikat. Az országgyűlés által már elfogadott, bár a mai napig ki nem hirdetett új felsőoktatási törvény szerint a következő tanévben új képzési szerkezetben kezdődik meg az oktatás. A főiskolai és egyetemi szintű képzést felváltja az új képzési rendszer szerinti alapképzés (BA, BSc), melyben csak egyszakon folytathatók tanulmányok. Tanári szakképzettség megszerzése a jövőben magasabb szinten, az un. mester szinten történhet. A felsőfokú szakképzést, szakirányú továbbképzést nem befolyásolják a változások, ezért ezeken a szakokon a hallgatók – kérelem alapján – halaszthatták a tanulmányaik megkezdését a következő tanévre.
pcs