Újra indul a békaszezon - Eger

Eger - Idén a szokásosnál hamarabb köszöntött be a tavasz. Téli álmukból felébredt békákkal viszont már a szokatlanul enyhe télvégi, enyhébb januári napokon is találkozhattunk az erdőszéleken, az utak mentén.
Az „igazi” tavaszi békavonulás ideje azonban most következik.

Vonulásuk során, mely a téli vermelőhelyüktől a petézőhelyekig vezet, ezrével kelnek át a közutakon. Ez a legveszélyesebb időszak számukra, hiszen az autósok sokukat halálra gázolhatják, még azelőtt, hogy életet adtak volna a következő generációnak.

A tavaszi vonulás időtartama az időjárástól nagymértékben függ, általában két-három hétig tart.

A békák ébredését, vonulását a hőmérséklet emelkedése mellett a légnedvesség is befolyásolja. A vonulásra legalkalmasabb időszak a sötétedés utáni, kora éjszakai időszak, amikor a páratartalom és a hőmérséklet egyaránt magas illetve az eső is stimulálólag hat. Peterakás után ismét megkezdik vonulásukat immár a megszokott tanyahelyük felé, legalábbis a Bükki Nemzeti Park védett területén jellemzően előforduló, mentésre kerülő békafajok esetében (barna varangy, gyepi béka, erdei béka). A peték kikelése, ebihalakból kisbékákká alakulás nyár elejére-közepére várható (fajtól függően). Ekkor hagyják el a tavakat és térnek át a szárazföldi életmódra.
A potenciálisan veszélyt jelentő útszakaszokon közúti táblák, információs táblák kihelyezésével szeretnénk felhívni a gépjárművezetők figyelemét a békák áthaladására. Néhány helyszínen békaterelő fóliák kiépítésével ill. a késő délután, éjszaka vonuló békák vödörbe történő gyűjtésével és a tavakhoz való átszállításával javítjuk a békák túlélési esélyeit.

bekauton1_841_20070322164212_395.JPGbekauton2_912_20070322164212_198.JPG


A vonulási időszakban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság békamentő akciókat szervez, melyhez szívesen vesszük a mentés iránt érdeklődők segítségét.
A békamentés idén 6 helyszínen zajlik, a helyszínek és az illetékes kollégák elérhetőségeikkel:

• Felsőtárkány (Felsőtárkányi- és Oldalvölgyi-tó) Fitala Csaba 30/349-5681
• Lázbérci TK (Lázbérci-víztározó) Bartha Attila 30/239-7344, Császár Zsuzsanna 30/6556-194,
• Pásztó (Hasznosi-víztározó) Harmos Krisztián 30/349-5715, Lantos István 30/349-5714
• Gyöngyös (Sás-tó) Urbán László 30/349-5728
• Bogács (Bogácsi-tó) Császár Zsuzsanna 30/6556-194
• Varbó (Varbói víztározó) Pongrácz Ádám 30/460-6655.
Kérjük az említett útszakaszokon fokozott figyelemmel vezessenek!

Bővebb információ:

Bükki Nemzeti Park, 3300 Eger, Sánc út 6.
Tel.: 36/ 411-581/128 illetve 30/6556-194
Honlap: www.bnpi.hu

Magyarországon minden kétéltű- és hüllőfaj természetvédelmi oltalom alatt áll!

Bükki Nemzeti Park - MCOnet

Újra indul a békaszezon - Eger - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!

Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz