Útépítés Eger és Egerszalók között

Aláírták az Egert és Egerszalókot összekötő út építését támogató dokumentumot.

Egymilliárd forint uniós támogatásból valósul meg az Egert és Egerszalókot összekötő új, mintegy 6 km-es út. dr. Kolber István tárca nélküli miniszter és dr. Nagy Imre, Eger város polgármestere a Regionális Operatív Program keretében írta alá a támogatási szerződést tegnap a városházán. A szakemberek a beruházástól azt várják, hogy javulni fog az Eger déli agglomerációjában lévő települések közötti, illetve ezen falvak és a kistérségi központ szerepét is ellátó Eger közötti közúti összeköttetés. Az új út elsősorban a jelentős turisztikai vonzerővel rendelkező Egerszalók és Demjén megközelítését segítheti, ami e települések gazdasági-turisztikai, és ezen keresztül népességmegtartó képességeinek javítását is szolgálja. A mintegy 6 kilométeres közút megépítése része annak a közlekedésfejlesztési tervnek, amely célul tűzte ki, hogy mentesítse Eger úthálózatát az átmenő forgalomtól. Az új út megépítésének teljes költsége 1 milliárd 405 millió forint, amelyhez Eger városa 405 millió forintot saját forrást biztosít, míg 1 milliárd forintot pályázati úton a ROP keretéből nyert el. dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter kiemelte: Heves megye 14 nyertes uniós pályázatot könyvelhet el, 20 milliárd Ft támogatást kapott, a térség a fejlődő, felzárkózó területekhez tartozik és hatékony fejlesztési politikát folytat.


pcs