Verseny az unióról és az ifjúsági szervezetekről - Eger

Eger - Az Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke pénteken 10 órától rendezi meg a Fiatalok a nemzetközi kapcsolatokban ifjúsági vetélkedő döntőjét a Líceum dísztermében.
A versenyt középiskolásoknak hirdette meg tavaly szeptemberben a tanszék.



A pályázati felhívásra az ország minden részéről, így például Kőszegről, Budapestről, Ózdról jelentkeztek csapatok - tudtuk meg a szervezőktől. A Külügyminisztérium támogatásával megvalósuló programban az alapvető történelmi, európai uniós és napi politikai ismeretekből kiindulva a résztvevők megismerkedhettek a nemzetközi ifjúsági szervezetek felépítésével és működésével. A 3-4 tagú csapatok a versengés elődöntőjében lexikális tudást mérő tesztsort oldottak meg, két esszét írtak és egy választott ifjúsági szervezetet bemutató nyílt napot rendeztek. Az eredmények alapján döntőbe jutott tíz csapatot január 18-án egész napos versenyre várja az EKF. Az országos megmérettetésen már összetettebb feladatok megoldása, s a megszerzett nemzetközi, történelmi és uniós ismeretek mérése történik. A zsűrizést az Európai Unió diplomatái és a Külügyminisztérium szakemberei mellett közéleti személyiségek vállalták.


Forrás:http://www.egerhir.hu

Verseny az unióról és az ifjúsági szervezetekről - Eger - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!

Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/



A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu