X. Szent Márton Nemzetközi Felderítő Verseny

A történelmi lobogók és az egri csapatzászló bevonulásával kezdődött a 10. Szent Márton napi Nemzetközi Felderítő Verseny Egerben.


 

Idén 7 ország, 16 csapata versenyez. A felderítők leleményességét, bátorságát és ügyességét a modern technika világában sem helyettesíti semmi. Mentális és fizikai felkészültségük, szakmai ismereteik tették őket meghatározóvá minden korban – hangzott el a X. Szent Márton Nemzetközi Felderítő Verseny megnyitóján a Dobó téren. Ünnepi beszédében Győrössy Ferenc vezérőrnagy kiemelte, hogy a fejlődő haditechnika ellenére is szükség van a felderítők munkájára. Az egri Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj két férfi egység mellett női csapatot is indít a megmérettetésen. Rajtuk kívül 10 magyar alakulat, valamint Csehország, Szlovákia, Románia, Horvátország, Szlovénia és Svédország képviselteti magát. Az egriek a lövészetben és a Mátrában megrendezendő 24 órás felderítő terepversenyen igyekeznek elérni a legjobb eredményt, női csapatunk pedig célul tűzte ki, hogy minél több férfi alakulatot utasítson maga mögé. A 8 fős különítmények az imént említett két feladaton kívül fegyveres váltófutásban is összemérik erejüket. A három napos csapatverseny kedden, 14 órától a baktai lőtéren gépkarabély lövészettel indul. Az ünnepélyes eredményhirdetést csütörtökön délután három órakor tartják a Dobó téren.


pcs