Heves megye fejlesztése miatt tart kihelyezett üléseket a Fidesz

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kihelyezett elnökségi ülést tartott  Hatvanban, a jövőben pedig több ilyenre is sor fog kerülni.

Nyitrai Zsolt, Horváth László és Szabó Zsolt erről állapodott meg.  Legközelebb a megye közútjainak fejlesztési lehetőségeit tárgyalják az elnökségi tagok. \"A legfontosabb cél az, hogy minél több fejlesztési forrás érkezzen a megyébe, és abból minden település egyenlő arányban részesüljön \"- vallják a politikusok.

 

 

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, a Fidesz megyei szervezetének elnöke jelentette be a megyei szervezet tervét




Hangsúlyozták: A 2014 2020 közötti uniós ciklusban a Területfejlesztési Operatív Program keretében kiemelt forrásokat biztosítanak a települések önkormányzati épületeinek felújítására, a kerékpárutak bővítésére, valamint a Tisza-tó turisztikai fejlesztésére.

 

-csa-

Forrás: nyitraizsolt.hu