Nyitrai: Heves megye fejlődő pályán van

Heves megye fejlődő pályán van, és a Fidesz célja, hogy ez a fejlődés jellemezze a következő éveket is - nyilatkozta Nyitrai Zsolt, a nagyobbik kormánypárt megyei elnöke, akit a hétvégi tisztújításon választottak meg újra Heves megyei vezetőnek.

Közölte, a Heves megyei Fidesz szervezetileg felkészült az őszi önkormányzati választásra, minden településen döntés született arról, hogy ki lesz a párt polgármesterjelöltje. A szövetség által támogatott jelöltek mindenhol képesek lesznek arra, hogy együttműködjenek a kormánnyal, és fejlődést biztosítsanak településeken a következő években - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Azt hangoztatta, hogy a Fidesz képviselői és polgármesterei a közéleti munkájukat a jövőben is a polgárokkal történő párbeszédre alapozzák.

 

Nyitrai: Heves megye fejlődő pályán van

 

Ismertetése szerint a Heves megyei választmány tisztújító gyűlésén Nyitrai Zsolt elnök mellé Horváth László és Szabó Zsolt országgyűlési képviselőt választották meg alelnöknek, a párt országos választmányba pedig Nagy Csabát, Pálinkás Pétert, valamint Tuza Gábort delegálták. A választmány az elnökökről, elnökhelyettesekről és a delegáltakról is egyhangú döntést hozott, a tisztviselőket ellenszavazat nélkül választották meg.