Ma nyílik a 10., jubileumi „Az Egri Bikavér ünnepe Szent Donát napján” elnevezésű borgasztronómiai gála.
Az Egri Borvidékért Alapítvány újra megnyitotta az egykori Bormúzeumot.
12 ügyben döntött az Alkotmánybíróság kihelyezett egri ülésén. A testület tagjai látogatást tettek a Közigazgatási Hivatalban is.
Első alkalommal rendeztek Északkelet-Magyarországi Gyermekvédelmi Tanácskozást.
Hagyományteremtő céllal rendezik meg jövő hét végén Egerben az I. Kávé – Tea – Szivarfesztivált.
100 millió forintos pályázati támogatással a napokban elindul Egerben az útfelújítási program.
„Főiskolások, egyetemisták rettegjetek!” – ezt üzeni a Fidesz szerint a kormány felsőoktatási reformja, mely az ellenzéki politikusok szerint a Gyurcsány-kabinet álcázott pénzbehaj...
Közel 20 milliót költött Eger a Kemény Ferenc Körcsarnok és a stadion akadálymentesítésére.
Több mint 2.7 millió forintra pályázott 11 megyei civil szervezet parlagfűmentesítési program megvalósításához.
Idén eddig 59 alkalommal kérték az Agria Speciális Mentő és Tűzoltócsoport segítségét.
Tizenhárom évvel ezelőtt kapott új szívet Szakács László, aki – az egészséges mozgás híveként – azóta állandó résztvevője a transzplantáltak nemzetközi versenyeinek.
A magyar Vöröskereszt megyei szervezete és az egri vérellátó szolgálat Egerben az Árva köz 1. szám alatt várja véradásra a donorokat.
Önkormányzati biztost nevezett ki a Markhot Ferenc Kórházba a megyei közgyűlés.
300 ezer forintos támogatást nyert a szervezet a Belügyminisztériumtól bűnmegelőzési és áldozatsegítési programjához.
Szezonvizsgálatot kezdett a fogyasztóvédelem.