Pár perc – az életért szlogennel ismét – immáron harmadik alkalommal - nagyszabású véradási akciót szervez a TV Eger június 12-én hétfőn.
A Szovjetunióba elhurcolt Politikai Rabok és Kényszermunkások, a SZÓRATÉSZ Budapesti és Egri Szervezete június 10-én reggel 9 órakor a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság épületén el...
Június 11-én reggel 9 és délután 5 óra között rendezik az érsekkerti Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban az I. Agria Baba Expót és babaruha-börzét.
Egy napra megszállja Egert a TV2 június 11-én vasárnap.
Az Egri „Temetőért” Alapítvány egy hét múlva, azaz június 11-én, vasárnap délután 2 órától emlékező gyásznapot tart az 1944-ben Egerből elhurcolt 2000, koncentrációs táborban mártí...
Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) Heves Megyei Közhasznú Egyesülete és a Kézenfogva Alapítvány június 11-én 9 órától 19 óráig rendezi me...
Elkészült Eger e-közigazgatási rendszere.
A piros a tandíj színe – ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót a Fidelitas, melyen a kormány tervezett intézkedése ellen szólaltak fel.
A borgasztronómiai értékbírálatról, valamint a bikavérről hallgattak előadást az Egri Borbarát Hölgyek Egyesületének tagjai a Szépasszonyvölgyben.
Először rendezett bábfesztivált Eger város és a környék óvodáinak a Benedek Elek Óvoda. Az intézmény 1998 óta egyhetes programsorozattal ünnepli névadóját.
Ismét várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és az OVSZ Egri Területi Vérellátó.
A Magyar Gyógyszerész Kamara június 7-én ismét megrendezi az országos patikanapot.
Három arany az egri bornak.
5 balesetet okoztak a segéd-és motorkerékpár vezetők májusban Heves megyében.
Az '56-os Szövetség egri és regionális szervezete az 1956-os forradalom 50. évfordulójára kiállítást szervez.