A Hungarikum Bizottság a hungarikumok sorába emelte az Egri Bikavért, a Kodály-módszert, a magyar pásztor- és vadászkutya fajtákat, valamint a tiszai halászlét, míg a Magyar Értékt...
A magyar kerekesszékes válogatott három arany, három ezüst és két bronzérmet nyert az egri világkupán, a Hotel Eger&Parkban zajló világkupát február 17. és 19. között rendezték meg...
Még idén elkezdődik az Eger és az M3-as autópálya összekötését szolgáló M25-ös autóút kivitelezése, mely során kétszer két sávos, 18,5 kilométer hosszúságú út épül.
A hatvan évvel ezelőtt, 1956. december 12-én Egerben eldördült sortűz áldozataira emlékeztek a hevesi megyeszékhelyen. A sortűz helyszínén virágokat, koszorúkat helyeztek el a mege...
Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter elmondta, hogy csaknem 1,9 milliárd forint hazai forrásból épült meg a lovasközpont fedeles lovarda, amely igazi otthona lesz a hazai lova...
Már januárban bejelentették, hogy a háromszoros olimpiai bajnok befejezi aktív játékos-pályafutását, azonban a sűrű program miatt az elmúlt szezonban nem volt lehetőség a méltó ünn...
Az eddigi legnagyobb háromnapos konferencián 258 előadó vesz részt, amelyet az Eszterházy Károly Egyetemen tartanak. A szeptember 8-10-én tartandó rendezvényt az 1956-os Emlékbizot...
A Rákóczi Szövetség szervezi a július 25-29-ig tartó találkozót, több neves előadó közreműködésével, többek között Takaró Mihály és Liktor Katalin irodalomtörténész, Tari István, a...
Elsősorban tolmácsolással segítik a bűn- és baleset-megelőzési munkát, valamint tájékoztatást és útbaigazítást adnak a turistáknak.
Az egyik legismertebb jótékonysági világszervezet vezetője többnapos magyarországi látogatásán Budapesten, Egerben, Nyíregyházán, Szekszárdon, Szegeden és Mosonmagyaróváron találko...
A magyar zeneipar szakmai találkozó idei témái között szerepel a könnyűzene helyzete az oktatásban, valamint a film- és a zeneipar kapcsolata is.
"Egyetemisták céglátogatása” elnevezésű program keretében több mint 100 hallgató utazott Egerbe április 28-én a Debreceni Egyetemről a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szerv...
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, és Nyitrai Zsolt, Eger és térségének országgyűlési képviselője tartott Egerben közös sajtótájékoztatót.
A kezdeményezést Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszteri biztos jelentette be március 24-én egy borász fórumon.
Két év után újra az aranyéremért játszhat az Eger a férfi vízilabda OB I-ben.